A Tokiói Nyári Olimpiai Játékok "csúsztatása" kapcsán elkezdtük felidézni milyen sportesemények voltak eddig a történelemben, melyen ilyen-olyan okok miatt mi, magyarok nem tudtunk részt venni. Ezek között vannak igen fájó emlékek, bojkott és szerencsétlenségek és persze meglátásunk szerint elvesztett sikerek, érmek és persze soha vissza nem adható álmok. A szubjektív gyűjtés végén persze szavazzatok most is Ti a végleges sorrendre!
Az 1920-as Nyári Olimpia
Ez volt a VII. Nyári Olimpiai Játékok természetesen az újkori olimpiák történetében. Az első világháború miatt elmaradt 1916-os játékok után az 1920-asra Magyarország a háborúban játszott szerepe miatt egyszerűen nem kapott meghívást. Annak ellenére, hogy a játékok megrendezésére még pályázatot is benyújtott és az előzetes szavazások a legjobban szerepelt, így akár (persze ezzel a gondolattal majdnem felesleges eljátszani) rendező országként is reálisan a csőben voltunk. Nézzük röviden kik azok a versenyzők akik így nem tudták megmérettetni magunkat.
Nem lehetett így ott, azaz nem léphetett pásra a kor legnagyobb vívója, Dr. Fuchs Jenő és az akkori már-már legyőzhetetlen férfi kardcsapat a korábban említett Fuchs-on kívül Dr. Földes Dezsővel, Berti Lászlóval, Gende Oszkárral, Mészáros Ervinnel, Ozoray Schenker Zoltánnal, Dr. Tóth Péterrel és Werkner Lajossal illetve Békessy Béla és Mészáros Ervin egyéniben. Hogy milyen és hát érem nem került itt beváltásra az mindenkinek belátására bízzuk. Aztán ott volt még Dr. Prokopp Sándor sportlövészetben, szintén bajnokesélyesként, a magyar férfi tornacsapat (Bittenbinder József, Erdődy Imre, Fóti Samu, Gellért Imre, Heimlich Ottó, Haberfeld Győző, Herczeg István, Keresztessy József, Kmetykó Lajos, Krizmanich János, Pászti Elemér, Pédery Árpád, Rittich Jenő, Szűts Ferenc, Féry Ödön, Tuli Géza Titusz) szintén éremért indulhatott volna, gerelyhajításban Kóczán Mór 55,5 m-es eredménnyel.
Az akkori induló országok számát, illetve a magyar sportemberek teljesítményét és korábbi eredményeit figyelembe véve bizton állíthatjuk, hogy az éremtábla első felében végzett volna jó eséllyel Magyarország.
Az 1940 és 1944-es Nyári Olimpia
A második világháború okán két olimpia is elmaradt, az emberiség ugyanis a ókori olimpiák példája ellenére (miszerint a háborúk is felfüggesztésre kerültek az ókori görögöknél a játékok időtartamára) inkább háborúzott a front, mint a sportpályán. Ezeken az elmaradt versenyeken is volt néhány magyar sportoló akiktől különösen jó eredményekre számíthattunk volna.
Az egyik legnagyobb esélyes "természetesen" a Gerevich-Kovács-Kárpáti triumvirátus által fémjelzett magyar férfi kardcsapat, amely MINDEN esetben aranyérmes volt, ha ők hárman együtt pástra léphettek. Aztán persze itt volt a kétszeres olimpiai bajnok, többszörös Európa-bajnok vízilabda válogatott is.(Bozsi Mihály, Bródy György, Brandi Jenő, Halassy Olivér, Homonnai Márton, Hazai Kálmán, Kutasi György, Molnár István, Sárkány Miklós, Németh János, Tarics Sándor)
Szintén fájó nekünk magyaroknak, hogy egyéniben Csák Ibolya (atlétika), Csík Ferenc (úszás), Elek Ilona és Kabos Endre (vívás), Kárpáti Károly, Lőrincz Márton és Zombori Ödön (birkózás) vagy a némi sportpolihisztori beütéssel rendelkező Berczelly Tibor sem mérethette meg magát. Eredményekre számíthatott még az ország Berzsenyi Ralphtól sportlövészetben, Palotás Józseftől bírkózásban, Platthy Józseftől lovaglásban és Voit Esztertől tornában is.
Az 1984-es Los Angeles-i Olimpia
Az 1980-as Moszkvai Játékok bojkottja után a szocialista tömbön volt a sor, hogy megmutassa kinek nagyobb... Ez már annyira közeli időpont, hogy sokan emlékezhetnek magára a részvétel bojkottjának kommunikációjára és persze itt már fájó olyan neveket visszaolvasni, akiket nem a történelemkönyvekből, hanem televíziós közvetítésekből is ismerhettünk.
A legnagyobb esélyes csapatuk persze a vízilabda volt, olyan nevekkel mint Csapó Gábor, Faragó Tamás, Gerendás György, Hauszler Károly, Horkai György, Kiss István, Kuncz László, Molnár Endre, Sudár Attila, ifj. Szívós István és Udvardi István.
A távolmaradással számtalan kiváló magyar sportembert, mint többek között a birkózó Gáspár Tamást, a tornász Guczoghy Györgyöt, a vívó Stefanek Gertrúdot és Kolczonay Ernőt, a sportlövő Kotroczó Lászlónét, a cselgáncsozó Nagysolymosi Sándort, no és a Szöulban ugyan némi vigaszt kapott Fábián László öttusázót (is) megfosztottak élete céljának elérésétől. Hosszú évek szorgalmas munkája veszett kárba, még csak lehetőségük sem nyílt az olimpiai részvételre. Kárpótlásként egyébként az olimpia előtt és után afféle Barátság-versenyeket rendeztek, ahol a győztesek az olimpiai jutalmaknak megfelelő összeget, egy Zsiguli árát, mintegy százezer forintot kaptak. De a pénz nem boldogított senkit, hiszen legalább kétszáz magyar sportolót tiltottak el az olimpiai részvétel csodálatos, életre szóló élményétől, varázsától.
Most senki ne jöjjön kérjük a pozitív úttörőtáboros élményeivel...
1966 nemzetközi judo verseny
Judo körökben talán ismertebb a tény, de sokak számára ez a fájdalmas tragédia új lesz.
Ötvennégy évvel ezelőtt a TABSZO bolgár–szovjet légitársaság IL–18-as gépe Szófiában szállt fel, hogy Budapest és Prága érintésével Kelet-Berlinbe érkezzen. Budapesten ült fel a gépre négy válogatott judósunk, Bodor Antal, Faragó Benjámin, Kovács János és Nagy Miklós, valamint Kovács Ákos, a válogatott szövetségi kapitánya, a csapat egy prágai nemzetközi versenyre tartott.
A Magyar Judo Szövetség honlapjának egyik írása úgy fogalmaz: a korszak meghatározó sportemberei voltak ők. Kovács János volt az első magyar Európa-bajnoki érmes, aki az 1961-es milánói ifjúsági Európa-bajnokságon szerzett ezüstöt. Bodor Antal (1963, 1966) és Faragó Benjamin (1963, 1965) egyaránt kétszeres felnőtt magyar bajnoknak mondhatta magát, a zalaegerszegi származású, huszonhat éves Nagy Miklós pedig a Közgazdasági Egyetem nehézsúlyú versenyzőjeként az első magyarként szerzett egyetemi világbajnoki érmet.
A gép végül nem jutott el sem Prágába, sem Berlinbe. Pozsonyban megszakította útját a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt, majd az újabb felszállás után Pozsonytól nem messze egy erdős domboldalnak ütközött. Nyolcvankét ember lelte halálát, köztük tizenhárom magyar, a négy válogatott judóssal és kapitányukkal.
Az 1962-es kajak-kenu világbajnokság
Az 1963-as síkvízi kajak-kenu világbajnokságot a jugoszláviai Jajcában rendezték 1963-ban. Ez a hatodik kajak-kenu világbajnokság volt. A magyar csapat az éremtáblázaton a negyedik helyezést érte el összesítésben, ami nagy csalódás volt. Csakhogy ezt a világbajnokságot eredetileg 1962-ben, Essenben kellett volna megrendezni. Az NDK és az NSZK között zajló zászló és himnusz használati vita miatt a világbajnokság végül elmaradt, amit 1963-ban pótoltak.
A válogatott keret tagjait, a indulásokat és az eredményeket áttekintve látható, hogy a csapat nem igazán tudott felkészülni az elcsúszó versenyre. Rengeteg a csalódást keltő eredmény illetve sokan a döntőig sem jutottak el úgy, hogy Magyarország már akkor is a világ tetején állt a sportágban.
férfiak kajak K1 500 m Bronzérem 8. K2 500 m 5. feladta K1 1000 m nem jutott döntőbe nem jutott döntőbe K2 1000 m 5. 6. K4 1000 m 7. KovácsTakács nem jutott döntőbe K1 10 000 m Bronzérem 13. K2 10 000 m Aranyérem 11. K4 10 000 m Aranyérem Bronzérem K1 4 × 500 m KovácsFejős nem jutott döntőbe
férfi kenu C1 1000 m 4. nem jutott döntőbe C2 1000 m Bronzérem Cselényi nem jutott döntőbe C1 10 000 m 11. 12. C2 10 000 m 6. 11.
nők K1 500 m 7. nem jutott döntőbe K2 500 m 7. nem jutott döntőbe K4 500 m – nem indult